Ablakomon megpihen a pára,
én is meg pihenek a Napomra várva.
Ágyam nem hagy, de már mennem kéne.
Pihe puha párnáim , mennem kell végre!
Dacosan a tükör előtt állva,
félig készen, egy csodára várva.
Kezdődik a nap, s nem változott semmi.
Szomorúan mindig, ugyan azt tenni.
Hazatérve ismét boldogabb lettem,
édes otthonom, várva várt engem.
Befekszem ismét édes ágyamba,
S borongósan tekingetek párás ablakomra.
.
